Amikor a csípős hideg szél késként vágja át az arcokat, és amikor a földet vastag hóréteg borítja, a világ mintha csendbe és hidegbe borulna. A zord téli hideg miatt az emberek léptei sietősek, és kedélyállapotuk mintha megdermedne ebben az egyhangú fehérségben. Ebben a látszólag élettelen évszakban azonban egyetlen apró szilvavirág csendben belépett az életembe, mint a tél legmelegebb gyógyító fénye, felmelegítve a szívemet és beragyogva az élet színeit.
Csendben állt ott, mintha egy ősi költészetből előbukkanó tündér lenne, túlvilági bájjal árasztva magából. Ez a kis szilvavirág egyedül állt az ágán, egyszerű és elegáns alakjával. Több apró és finom szilvavirág pettyezte magát az ágon, gyengédek és nedvesek, mintha könnyen eltörnének, ha megérintenék. A porzók hosszúak voltak, mint az éjszakai égbolton csillogó csillagok, különösen fényesen kiemelkedtek a szirmok hátteréből.
Szirmai textúrája tisztán látható, mintha a természet aprólékosan kidolgozott műalkotás lenne. Minden egyes szirom enyhén göndör, egy félénk lány mosolygó arcára hasonlít, élénkséget és játékosságot árasztva. Bár szimuláció, annyira élethű, hogy szinte összetéveszthető az igazival. Abban a pillanatban mintha megéreztem volna a szilvavirágok halvány illatát, és éreztem azt az ellenálló képességet és elszántságot, amellyel a hideg szélben virágoztak.
Egy régimódi kék-fehér porcelánvázába helyeztem, és a nappaliban a dohányzóasztalra helyeztem. Azóta életem nélkülözhetetlen részévé vált, csendben elkísér minden téli napon. Reggelente, amikor a nap első sugara besüt az ablakon, és a kis szilvavirágra esik, különösen bájosnak és gyönyörűnek tűnik.
Közzététel ideje: 2025. augusztus 22.